Kormányellenesnek is mondott, mindenesetre az aktuális kormányzat (és rendszer) működésével egyet nem értők hangadásának napjait éljük. Míg holnap, október 23-án a Szabad sajtó útjára szervezett "Nem tetszik a rendszer"-jelszavú tüntetés hozza lázza a (zömében baloldali érzelmű) polgárokat, addig a Napfény városa, Szeged hírneves egyetemének emblematikus nagyelőadója ad helyt egy érdekes rendezvénynek. Fussuk csak végig, miről is van szó!
Egy volt HÖK-tag, Juhász Tamás Imre éhségsztrájkot hirdetett és szervezett meg a fent nevezett előadóterembe, mely a kormányzat felsőoktatási reformja tervezete elleni tiltakozást fejezné ki a szervező(k) részéről. A sztrájk teljeskörű publicitást tudhat magáénak, maga az esemény tegnap este hattól tart hétfő reggel hatig. A sztrájkon több hírforrás szerint is nagy számmal képviseltetik magukat a kari HÖK-ök, támogatást és létszámot biztosítva az eseménynek. Ezek voltak a tények, most némi vélemény...
Nem tagadhatom meg filmes irányvonalamat, ezért elsőként Steve MqQueen Éhség című filmjére utalnék, amely ugyanezt a problémakört járja végig: a rendszerrel megbékélni nem képes politikai aktivista a börtön falai közt halálra éhezteti magát, ezzel is példát statuálva saját életén keresztül. Ha figyelmesen átolvassuk ezt a mondatot, számos fontos különbséget láthatunk: ebben az országban biza senki sincs bezárva, főleg nem az egyetemek falai közé. Ahogy még az én középiskolai évemben gyakori szófordulat volt tanárok részéről is: "Nem kötelező az érettségi, mehetsz dolgozni is!" Már csak a tinédzser lázadás okán is sokan leérettségizhettek azok közül, akik eme felhívást hallhatták!
Ami már évtizedes probléma a magyar munkaerőpiacon (sőt, az oktatási alrendszerben is), hogy nincs épkézláb középfokú végzettséggel rendelkező osztály (sajna marxi értelemben, bár őt sokan nem szeretik a ráaggatott kommunista-szocialista értelmezések miatt, de jómagam most csak a munkásosztályt érintő nézeteit veszem alapul). Ma mindenki diplomát akar, amihez az állam eddig bőkezűen segítséget nyújtott: nem kívánok statisztikákkal példálózni (elvégre csak eszmefuttatás a bejegyzés), de minden mostani diplomás nézzen csak magába, hogy közülük hányan szerezték meg állami pénzen azt a diplomát, aminek megszerzése során is tömegképzésben vettek részt, a munkaerőpiaci esélyeik drámai romlásáról, valamint az állami költekezés volumenéről nem is beszélve. Megértem én azokat, akik ódzkodnak a röghöz kötöttség ötletétől is, de vajon hányan vennék ezt fordított helyzetben jó néven? Drasztikus példa jutott eszembe: vajon hányan örülnének annak, ha a nyugdíjas éveik alatt nem kapnák meg a nekik járó jussukat, hanem állami kiadásokat csökkentenének belőle?
Még mielőtt valaki bértollnoknak tartana, vessen egy pillantást a facebook-oldalamra, hány követőm is van... 158 ember (in)aktivitása nem épp a jól jövedelmező blogok sorába emeli szorgoskodásomat, de félre ne értsen senki sem, óriási hálát érzek feléjük. Ami miatt érdekesnek tartom a témát, hogy közeledve október 23-ához, annak szellemében vázoljak valamit: vajon 1956-ban egy majd kilencvenezres tagsági bázissal rendelkező, közösségi portálon elérhető csoport szervezte a tüntetést? A választ remélem mindenki azonnal rávágta. A (nem csak hallgatókat érintő) mobilizációs problémáknak köszönhetően az egyetemi hallgatói közélet (nem csak szegedi viszonylatban) megsínyli a passzivitást. Még tavasszal írtam az ösztöndíjak körüli problémákról, melyre még egyetemi körökből is pozitív fogadtatásban részesültem (na nem veregették meg a hátamat, de elismerte néhány ember, van igazság abban, amit gondoltam a helyzetről). Most is remélem, nem ellenük irányuló támadásnak érzik szavaimat. Tény, nem értek egyet a módszerrel, hogy a filmes példánál maradjak, az éhségsztrájk nem egy tisztítókúra időtartamával megegyező hosszúságú. Viszont nem lehet amellett sem elmenni, hogy mi is zajlik felsőoktatás terén. Politikai lózungokat kapunk életpályákról, utakról, újra meg újra átalakuló finanszírozási és képzési struktúrákról, közben pedig mint traktor a Ferrrarival szemben, úgy maradunk egyre inkább le az Unió (sokat szidott, sokat dicsért) országaihoz képest. Ezen a téren cseppnyi fejlődés sincs, a képzési struktúra lojális a régi iskola tanáraihoz, akik talán még a traktornál is lassabban képesek követni a mellettük elszaladó (nem mindig) szép új világot.
Hogy tetszik vagy sem ez a rendszer, az mindenkinek a saját értékítéletére van bízva. Manapság úgyis kétféle alternatíva-választás dívik: vagy tüntetek és ellenzek mindent, vagy szépen itthagyom a Kárpát-medencét. Mindkét út járható, sokan tudnának felsorakozni egyik vagy másik véglet mellett. Amit remélek, hogy ez a kormányzat (ha már annyit bizonygatta), okosabb és ügyesebb, mint elődje volt. Hiszen hasonló cipőben ők már emberek százezreinek indulatait szították, míg most két kézzel tolnák le a keserű pirulát minden, tőlük eltérő szólamot éneklő torkán. Most egyetemi hallgatók emelik fel (hangjuk helyett) az üres tányérokat és a folyton újratöltött vizespoharat. A kérdés csak az, vajon bennük fordított helyzetben lenne-e kurázsi mindazzal együtt működni, amiként most harcolnak? Ez talán a legfontosabb kérdés, mert itt bizony tárgyalni kell elkezdeni!
A rendszer nem tetszik, vállalom. Előtte sem tetszett. Mint mindenki, kergettem fixa ideákat, álmodtam egy szebb világot, eddig eredmény nélkül. Nem várom el, hogy más hozza el nekem a szebb jövőt, de egyelőre nem érzem a hátteret ahhoz, hogy változás/változtatás legyen. Paternalista polgárokként tűrjük, amit kiró ránk az aktuális PÁRT.
Egyre inkább érzem, tetszettek volna drága szüleink és nagyszüleink egy rendes rendszerváltást csinálni. Sokáig azért örülhettünk a Kárpát-medencének, mert felfogta a szelet. Most az nem tetszi, hogy megül a szarszag (elnézést a vulgaritásért, de egy VV-korban ez több mint elfogadott).
Az indokával egyetértek, a kivitelezésével nem, de egy a szavunk:
A felsőoktatást meg kell reformálni, melyben azonnali és hosszútávú döntések szükségeltetnek!
Első alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon Európa tradicionális filmszemléje, az EuroCine 27, a vetítések első állomása Szeged. Az Európai Bizottság által koordinált rendezvény hazai megrendezésének uniós elnökségünk adott apropót, így az ezen félév által kiemelten kezelt témák filmes feldolgozásaiból is merít a szemle filmfelhozatala.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS a New York-i Metropolitan Operából
Belvárosi Mozi, április 5. 18.15: Ingmar Bergman: A nap vége - 1957, ff., svéd film, 87 perc
Premiervetítésre vár minden kedves érdeklődőt a szegedi Belvárosi Mozi, 19:30-tól a Legenda - A szegedi diák-Hamlet története című filmre.
A filmklub következő előadása a szegedi Belvárosi moziban
Március 8-án, Nőnap estéjén kerültek fel az ETR-be (Egységes Tanulmányi Rendszer - számítógépes nyilvántartás az egyetemi hallgatóknak) a rendszeres tanulmányi ösztöndíjak tavaszi félévre megítélt összegei, mely nagyon nagy általánosságban elégedetlenséget váltott ki a Szegedi Tudományegyetem diákjaiból. Nagyságrendileg nehéz meghatározni, de vannak, akik több tízezer forinttal lehetnek szegényebbek, félévi és távlati terveik pedig kútba esni látszanak. A szokványos magyarázat szerint egyrészt az elsősök most kapnak először ösztöndíjat, így míg az őszi félévben az utánuk is kapott összeget oszthatják fel a felsőbbévesek közt, addig most már a részükre is kifizetésre kerülnek az összegek, valamint az is a hivatalos magyarázatok között szerepel, hogy az új, most már nem kari hatáskörben kiszámított ösztöndíj-kalapok szerint, hanem az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) által egységesített új kalap-besorolások alapján utalják ki az ösztöndíjakat, mely kalapokat még mindig a kari HÖK-ök határozzák meg, de az összegeket már a Hallgató Szolgáltató Iroda (HSZI) osztja ki. Az elégedetlenségi hullám újfent előhozta a mostani EHÖK-elnök, Török Márk személyével kapcsolatos ellenséges érzelmeket. Most leszögezem, lesznek olyan tények, ahol az egyetemi hallgatói képviselet vezetése pártját fogom, de vannak bizony olyan kérdések, melyekben az elégedetlen hallgatóknak adok igazat.
