Férfivágyak tobzódása a vásznon, ahol Adam Sandler a soros mázlista. Az egyik legjobb testű negyvenes színésznővel, Jennifer Anistonnal komédiázhat, miközben az egyik feltörekvő és igazán nehézbombázó külsővel bíró huszonéves Brooklyn Deckerrel tölti el a filmkockák éjszakáit. Azt hiszem, most először vagyok irigy Sandlerre, a pénze sosem érdekelt (magának köszönheti), a tehetségét én nem vitatnám (épp elég bizonyíték filmjeinek sora, melyek szórakoztattak), de az, hogy a gyermektelenül is MILF-kategóriába eső Aniston és a művészi magasságokba emelhető Decker-külső közt kellett eltöltenie heteket, ráadásul nagyrészt Hawaii-on, ahol beszólhatott még a techbuziknak és a plasztikázott Nicole Kidmannek... ezekért érdemes élni, ha színész az ember.

A történet szerint adott egy nagyorrú fiatal zsidó orvostanhallgató, aki az esküvője napján jön rá, csalta rendesen a drága menyasszonya. Ebből a csalódásból inná át magát a holnapba, mikor rájön, milyen ereje van a jegygyűrűnek és a rossz házasság képének: ezt követően több mint 20! évig csak egyéjszakás kalandokba bonyolódik, mígnem derült égből villámcsapásként talál egy lányt, aki a korkülönbség ellenére remek beszélgetőpartner, szinte már társ a hétköznapokban. A pasi zsebében megtalált kamu jegygyűrű azonban egy hazugságörvényt indít el, mely során az asszisztens-"jóbarátot" és annak két gyerekét is be kell vonni a színjátékba (sőt, hívás nélkül érkezik a hibbant unokatesó is). A Hawaii nyújtotta háttérben azonban máshova tolódnak a hangsúlyok, a fizikai vonzalom mellé belép az érzelmi kötődés is, mely szép lassan a kirakatnej irányába hangolja sérült lelkű orvosunkat.

Dennis Dugan rendező eddigi Sandleres filmjeihez (Nagyfiúk; Ne szórakozz Zohannal!; Férj és férj; Apafej; Happy, a flúgos golfos) képest visszafogott, nyoma sincs a Zohan-szintű poénoknak, sőt! Utoljára talán a Judd Apatow rendezte Ki nevet a végén volt ennyire zabolázott, mégis szórakoztató és elgondolkodtató. Komoly kis kikacsintást kapunk a nyugati világ trendjére, a felnőni és felelősséget vállalni képtelen, sérülésektől rettegő emberek párkapcsolat-idegen szexuális szokásairól, a generációs különbségekkel megvalósuló párokról, a Hawaii-t ellepő újgazdagok aberrált házasságairól, a mindent uraló látszatról. Mindezt egy olyan színésztől, aki érezhetően felnőtt, ugyan vígjátékainak minőségén nem, de az ott felmerülő problémák kérdéseiben és kezelésében már mindenképp észrevehető. Valószínűleg kétgyermekes apaként már nem az az elsődleges célja, hogy a baszós-fingós viccekkel teletűzdelt filmjeivel hódítson. Családbarátnak hollywoodi mércével nem, de a saját munkássága alapján nyugodtan annak nevezető filmjei azonban nem maradnak érdektelenek a régebbi rajongóknak sem, bár igaz, vannak még figurák vagy helyzetek, melyekben elveti a sulykot. Itt az unokatesót alakító Nick Swarsdon már-már undorító és unalmassá váló műgermánsága volt az, ami egy egyébként szellemes poént (Dolph Lundgren mint szerető) egy végleteken is túlmutató karakterbe ültetett. Ezt leszámítva Nicole Kidman és Dave Matthews epizódszerepe szinte kiált az elismerésért, mind a plasztikai műtétek, mind a titkolt homoszexualitás terén üdítően aktuálisak mind a figurák, mind a helyzetek.

Decker kisasszony alakításának lényegét a Super Bowl alatt bemutatott előzetes bőségesen kidomborította, a negyvenes karakterekhez képest tinédzser-mentalitást bemutató hölgy és alakítása bőven a tetszetős kategóriába esnek. Aniston ugyan lassan már tényleg Madonna testét kezdi klónozni a sok edzéssel, de még így is csodálnivaló a korosztályában. Sandler a szokásos, kicsit tapló, kicsit faragatlan, de még mindig szerethető pasi (aki inkább a humorával, mint a testével hódít - van esélyem a világban érvényesülni-sic!). A kritikák szokás szerint nem szeretik a filmet, szemben a nézőkkel, akik már anyagi sikerhez segítették az alkotókat. Azonba pont ez a mentalitás válik Sandler erényévé, hogy nem a kritikusoknak forgat, hanem a nézők szórakoztatása végett.

6/10