Örök tanulság: ne képezd a beosztottaidat, mert a pozíciódra/életedre törnek. Ez nem csak a filmművészetben észben tartandó tanács, de a való életben is. Amint valaki ért annyit a szakmához, mint te, már konkurenciának számít, ami sosem jelent sok jót a jövőre nézvést. Különösen igaz ez az olyan "rétegfoglalkozásra", mint a bérgyilkos-szakma. Számtalan alkalommal láttuk már, amint a tanonc feladataihoz fel- és a mesterén túlnőve le kell hogy számoljon mentorával. Ennek többlépcsős megvalósításai lehetnek: van, ahol az előélettel és a cselekedetekkel foglalkoznak; van, ahol a kivégzést követő utóéletet veszik alapul; van, ahol az elhunyt családtagjainak bosszúhadjárata adja a végleges keretet. A mestergyilkos esetében egy fogyasztható és olykor intenzív szórakozást mutató összeollózást láthatunk, igaz, már második főzésre - ez ugyanis egy remake. Míg 1972-ben Charles Bronson kaszabolta a jónépet, addig a mostani tököslegény, Jason Statham a főszereplő, aki szolidan dilemmázik feltörő érzelmeinek szűkös tengerén.

A profi bérgyilkos Arthur (Jason Statham) szakmája legjobbja, aminek csak előnyeit látja. Kap azonban egy belsős megbízást, korábbi mentorát, Harry-t (Donald Sutherland) kell eltennie láb alól. A nehezen vállalt küldetés után azonban nem csak önmagában kell elszámolnia tetteivel, Harry fia, Steve (Ben Foster) apja gyilkosait akarja kézre keríteni, amihez Arthur segítségét kéri. Arthur kiképzi Steve-t, szolidan elhallgatja a tényt, hogy valójában őt keresi Steve, majd mindketten a parancsot kiadó Dean (Tony Goldwyn) kivégzésére szövetkeznek.

A film sztorija se nem eredeti, se nem különleges, mégis működik. Ezt a forgatókönyvíró kettős, Lewis John Carlino (A mestergyilkos - 1972) és Richard Wenk (16 utca) mellett a főszereplőknek köszönhetjük, ugyanis Statham, Foster és Goldwyn karakteréből fakadóan hiteles és élvezetes az ellentét ábrázolása, az akciójelenetek minősége pedig nem hagy maga után kívánnivalót: ahogy a végén lezúzzák a közel két utcányi autót és épületet, az a nagyköltségvetésű filmek is megirigyelhetik. Ugyan csempésztek némi hangulatot a Szemtől szemben klasszikus jelenetéből, ez inkább méltó tisztelgés, mint gyenge lopás. Ugyan Statham nem egy jellemóriás aktor, de a rá bízott szerepeket minden gond nélkül hozza kopasz fejével és kisportolt testével egyetemben, a film igazi színészi teljesítménye a "jó az öreg a háznál"- elv alapján Sutherland érdeme, utána pedig Foster karakterének fejlődése az, ami a film igazi mozgatórugója: nem véletlen, hogy első bevetésének mikéntje olyan hangsúlyos szerepet kapott a filmben, mert egyszerűen zseniális, ahogy a kiképzésen tanultakra fittyet hányva formálja a küldetést saját képmására.

Simon West rendező eddigi pályájának csúcsa kétségtelenül a Con Air - A fegyencjárat című film volt, melynek kritikai és rajongói fogadtatásához most sikerült a legközelebb kerülnie. Mindez azért fontos tény, mert a két film között eltelt 14 évben készített még 3 mozifilmet és vagy egy tucat tévéfilmet is, valamint azt se felejtsük el, hogy az egyik legnagyobb bizalommal várt, majd a későbbi rendezőknek és showrunnereknek köszönhetően csúfosan leszerepelt Tha Cape című újonc sorozatnak a pilotját rendezte, mely igen magasra tette a lécet a képregényrajongó sorozatőrültek körében, ezt azonban a későbbi részek mind hamarabb verték le.

Ugyan tény, hogy ez olyan film, amit dvd-kiadványban szoktak forgalmazni, de cseppet se érezzük ablakon kidobott pénznek a mozijegy árát, mert az akciójelenetek kivitelezése csak üdítő a szélesvásznon. Az is tény, hogy nem szerepelt túl jól a nemzetközi forgalmazásban, de kis költségvetése és ennek ellenére is erős színészgárdája bőven elegendő ok arra, hogy megtekintsük. Ennél sokkal rosszabb, drágább és reklámozott filmekre is kidobtuk pár a pénzünket, ne ez az alkotás lássa a kárát.

7/10