Míg az elmúlt évtizedekben a K1 bírt hatalmas rajongótáborral, a brutalitásra szomjazó nézők és rajongók egyre nagyobb piedesztálra állítanak egy még annál is keményebb sportágat, a ketrecharcot. A legalapvetőbb szabályokkal övezett sportágak leginkább a modern kori gladiátor-viadalokhoz hasonlíthatóak, azzal a különbséggel, hogy most már nyoma sincs a rabszolga alapokkal (ezügyben felzárkóztató tananyag a Spartacus című tv-sorozat). Nem lehetett sokat halogatni, hogy a szélesvásznat is felfedezze magának a sportág, arról nem is beszélve, milyen sikeres sportdrámákat szállít lassan évről évre Hollywood (A pankrátor, A harcos, Pénzcsináló). Ezek nyomdokain haladva most ismét a családi dráma kerül fajsúlyos szerepbe, A harcos után ismét egy zsarnoki és lelkileg megnyomorító szülő árnyékában felnövő gyermekek évtizedes sérelmeiket tudják le az aktuális ellenfél képében megszemélyesített, mindenért ookolt apa-figura ellen vívott csatákban.
Míg az egyik testvér, Tommy (Tom Hardy) tengerészgyalogos, aki besokallt a harctér fertelmeitől, megszökik a szolgálati kötelezettség elől, hogy elhunyt bajtársának családjáról gondoskodjon a győzelemért járó pénzből. Ezzel szemben a másik testvér, Brendan (Joel Edgerton), aki alkoholista apjuk, Thomas (Nick Nolte) árnyékában nőtte ki magát, nehezen boldoguló tanéremberként veszi fel újra a kesztyűt, hogy ökleivel keresse meg azt a pénzt, amit az eszével már nem tud. Mindketten gyökerek nélküli férfiak, elkeseredetten kapaszkodnak mindenbe, ami a feledés homályába burkolja fiatalkoruk borzalmait: Tommy a katonasorsot választotta, Brendan pedig egy új család alapításában találta meg menekülésének zálogát. Sorsuk azonban megpecsételődni látszik, mikor egyazon versenyen kénytelenek indulni a pénzdíjért, mellyel megválthatnák lelkük szabadságát a nyomasztó kötelezettségek közepette. Tommy emellett a lelkileg nehezebben járható utat választja, visszatér szívből gyűlölt apjához, annak edzői szakértelmére bízva magát.
Nyugodtan kijelenthetjük, brutális drámával van dolgunk, a fizikai sérülések szinte eltörpülnek a lelki traumák borzalmai mellett. A fiatalabbik testvér, Tommy anyjával maradt, majd tehetetlenül asszisztált rákban szenvedő édesanyja haláltusájához, míg Brendan végignézte alkoholmámorban úszó apja leépülését, miközben hátat fordított testvérének és édesanyjának, hogy együtt maradhasson a lánnyal, ki végül gyermekei anyja lesz. Az árulás, az elhagyatottság, a magány érzete elidegeníti a fiatalabb fivért, állati szintre torzítva érzelmeit. Hiába a bűnbánó apa, ha mindaz a fájdalom, mit fiainak okozott, egyedül az arénában, vérrel mosható le az öklökről.
Furcsa lehet Tom Hardy látványa annak, aki múlt héten a Kémes hármas című romantikus filmben látták utoljára, itt pedig egy igazi ösztönlény, egy ketrecben nevelkedett állat vadságával ront rá aktuális ellenfelére. Míg egy hete Reese Witherspoon kegyeiért küzdött titkosszolgálati eszközökkel, mostanra puszta kezével pusztítaná el mindazt, ami kimaradt az életéből testvére és apja árulása miatt. Nick Nolte a kényszerpályán mozgó gyógyuló alkoholista szerepében van olyan jó, hogy megérdemelje az Oscar-díjat, hozzá hasonlóan erőtlen figurát már rég láttunk, hiába minden erőfeszítése. Múltjának mocskában dagonyázva próbálna egyszerre küzdeni mindkét fia megbocsátásáért és szeretetéért, mégis csődöt kell vallania: ezt a harcot nem ő folytatja, csak asszisztálni tud véreinek harcához.
Gavin O'Connor rendező nem csak a drámára helyezte a hangsúlyt, amért hálásak lehetünk: filmjének legalább annyira erős szelete a ketrecharcos megmérettetések ábrázolása, mint a családon túlnövő dráma vonulata.
Káin és Ábel ütközetében ezúttal Ábel kerekedik felül, életbne hagyva életére törő fivérét, mintegy keresztényi megbocsátást gyakorolva.
Magunk mögött tudhatjuk az idei filmes szezont, mára virradóra átadták az Oscar-díjakat is. Abszolút győztest matematikai alapon nem hirdethetünk, elvégre A némafilmes és A leleményes Hugo is 5-5 szobrocskával gazdagodott, de mekkora különbség van a legjobb film és rendező kategóriája, valamint a legjobb operatőr és látványtervezés között!
Elérkeztünk a személyhez köthető díjak utolsó etapjához, ez pedig nem más, mint a rendezői díj kategóriája. Meg kell vallanom, bőséggel vannak kétségeim a kategória jelöltjeit illetően - na nem minden esetben.
Jött egy kis francia rendező a számára már kiismert színészeivel és ámulatba ejtette nem csak a filmszakmát, de a közönséget is! Kezdjük ott, hogy egy fekete-fehér némafilmmel van dolgunk: ismerjük el, ha ezt valaki előre közli, hogy 2012-ben a legnagyobb esélyes a díjátadókon egy, a film hőskorából való alkotás lesz, azt lehet, könnyű szívvel nevettük volna ki. Most mégis azon kapjuk magunkat, hogy hozsannázunk eme alkotásnak, mely nem csak melengeti a szívünket, ugyanakkor el is gondolkodtat, ráadásul számos olyan elemmel is bír, mely emlékezetessé is teszi.
Elérkeztünk a színészi kategóriák királyához és királynőjéhez, a főszereplői díjakhoz.
Azt már Magnum óra tudjuk, hogy az Egyesült Államok részét képező kis szigetcsoporton messze nincsenek paradicsomi állapotok, már ha a szürke hétköznapokat nézzük. Most azonban édesbús történetet kapunk némi (kb háromsoros) sziget-történelemről, a családi titkok súlyosságáról, mindezt kissé felületes és olykor elnagyolt ábrázolással.
Spielberget és háborús filmjeit nem kell bemutatni senkinek: a 2. világháború direktor-megszállottja már egész estés drámában, akcióban, de két sorozatban is feldolgozta már a borzalmakat, realista képeket festve a jelen kor gyermekeinek. Most úgy gondolta, megmerítkezik az első világháború gyötrelmeiben is, mindezt egy Lassie hazatér-stílusú alkotásban.
Politikai játszmákból sosem elég, lássuk, hogyan mocskolódhat be a legmakulátlanabb elnökjelölt, de a szende és naiv stábtag is! George Clooney eddig se bánt kesztyűs kézzel a politikai osztállyal, időn és téren át bírálta őket, ahol csak tudta. Na nem a vészhelyzetes-batmanes-bőrlabdás filmjeire gondolok, hanem amikkel rendre Oscar bátya küszöbére löttyenti demokrata párti életérzését és hitvallását. Bírálta a közel-keleti helyzetet (Sziriána - Oscar, legjobb férfi főszereplő), nekiszaladt már a nagyvállalati struktúrának is, ráadásul kétszer is (Michael Clayton, Egek ura - ugyan eltérő stílusok, de mindkettő Oscar-jelölést hozott), most pedig hazája, az Egy(b)esült Állam(/t)ok egyik legjelentősebb belpolitikai eseménye, az elnökjelölő caucus körüli időket járja körbe, egy feddhetetlen demokrata elnökjelölt kampánycsapatának egyik vezető tagjának szemén keresztül. Már mindenki tudja, sokáig az Obama keltette hurráoptimizmus miatt ne landolhatott a film a mozikban, elvégre a jó elnöknek köszönhetően változások lesznek. Valami azonban megtört, hiába a lehetőség, az imádat és a globális rajongótábor, nem lett a legvidámabb Barack... Politikai kiábrándultságból és cinizmusból jelesre vizsgázott Clooney, mint színész-rendező, emellett háttérbeli árnyjátékok és gondolatok egész sorát indítja meg a proaktív fejecskékben.
Generációk nőttek már fel a Bond-filmek ábrázolta kémvilág bűvöletében: gyors ügyek, gyors nők, még gyorsabb autók, melyekkel az egész világot megismerhettük a másfél-kétórás etapokban. A kisfiúk csak álmodoztak arról, hogy egyszer majd ők is ott ülnek egy Martinival a kezükben, hogy megváltsák a világot az éppen aktuálisan fenyegető ellenségtől!
Kezdem úgy érezni, az Amerikai Filmakadémia szimpla népszerűségi versennyé degradálódik. Vannak olykor felkapott filmek, amelyek társadalompolitikai mondanialójuk miatt válnak releváns alkotássá (idén A segítség), máskor meg a filmművészeti zsánerkedés miatt emelkednek ki bizonyos filmek (ld. A némafilmes). Végül említsük meg a személyes vonzerőt, mely egy-egy alkotó neve láttán lép életbe (Martin Scorsese megint nem olyan filmmel hódít, ami a legjobbjai közé tartozna). Emellé elfelejtik a Drive-ot (1 jelölés - hangvágás)...
Hogy mennyire tekinthető Oscar-előszobának egy-egy díjátadó? A New York-i kritikusok 2010-es díjátadójának győztesei közül az alábbiak nyertek Oscart is: Colin Firth - legjobb színész, Melissa Leo - legjobb női mellékszereplő; míg 2009-ben A bombák földjén és Kathryn Bigelow, valamint Mo'Nique és Christoph Waltz is megismételte nagyalmás győzelmét az aranyembernél!
