Zenés életrajzi filmet könnyű is csinálni, meg nem is. Abból a szempontból nincs nehéz dolguk az alkotóknak, egy bejáratott, ismert névre építenek, biztos rajongótábort tudhatnak majd magukénak. Másrészt viszont a történelmi és személyhez fűződő hűséges ábrázolás esetében már instabil terepre érnek a filmesek, mert ahány rokon, barát, korhű dokumentum, majdhogynem annyi értelmezése egy-egy figurának.

 

A film elbeszélésmódja, pártatlansága a szereplő, valamint a megidézett személyiségek és zene megjelenése között mind-mind domináns jelleggel bír egy ilyen filmnél. Arról nem is beszélve, mind a történelemben, mind a zenében csak ismétlések fedezhetőek fel, maximum a zenei háttér és énekstílus változik vizsgált témakörünkben, az érzelmek, a mögöttes mozgató erő és a szövegek is időtállóbbak, mint a pillanatnyi zenei ízlés. Amellett a társadalmi háttér sem elhanyagolható, ahonnan egy-egy művész érkezett, sok esetben megmutatva a kívülállónak, mekkora a különbség a szavak és a tettek között, itt éppen a lehetőségek hazájának tartott Amerika eszményi képe és mocskos mindennapjai közt.

 

1950-es évek, Chicago és Mississippi. Két korszakos egyéniség jelent meg a zenei életben, még ha jó darabig nem is keresztezték útjaik egymáséit. Len Chess (Adrien Brody) roncstelepet működtet, igyekszik levakarni a magáról a lengyel zsidó bélyegét, az olvasztótégely Amerikát élve meg. Klubot nyit, de egy lemezcég az álma. Muddy Waters (Jeffrey Wright) még mindig szinte rabszolgaként él és dolgozik a rasszista Délen, énekelgetéssel űzi el a munka monotonitásának lélekölő jellegét. Egy néprajztudós zenei gyűjtőmunkájának köszönhetően hallja magát először énekelni, ami megpecsételi sorsát. Gyalogszerrel elindul északra, kezdetben akusztikus gitárjával láható Chicago utcáin, majd a kor szellemét követve elektromos gitárral tör be a zenei köztudatba, kialakítva a későbbi chicagói blues-felállást: gitár, ritmusszekció, szájharmonika.

 

Chess és Waters hihetetlenül tehetséges embereket karoltak fel, szó szerint az utcáról emelve be a stúdióba az illetőket. A szeles város fekete negyedében egy fehérek vezette kis lemezkiadó cég kezdte el diktálni a tempót a blues világában, újabb és újabb hangzásvilággal gazdagítva azt. A félelmetesen gyors tempó rengeteg veszélyt rejtett magában, a nők, drog, alkohol szentháromság majdnem minden zenészt elért, kik egyet vagy többet választottak a csábítás démonai közül. Arról nem is beszélve, ezen időszak volt a fekete polgárjogi mozgalmak életre hívásának ideje, a zenével párhuzamosan az életben is igyekeztek felérni a feketék az egyenlő jogok szintjére, a nem csak Délen jellemző szegregáció rideg falainak tehetségük és sikereik felhasználásával történő lebontásával. Amerika sztárként bánt velük, kitüntette figyelmével, azonban nem szerette egyenlő mértékben gyermekeit.

 

A több válságot is megélt Chess Records túlélte ugyan tulajdonos-alapítóját, azonban az ő sikereit már nem tudta megismételni. Len szívvel-lélekkel küzdött minden zenészéért, rendőrt és rádiós DJ-t is lefizetett, ha kellett, de mindig elérte céljait. Olyan zenei nagyságokat indított el pályájukon Muddy-n kívül, mint Hubert Sumlin, Etta James, Chuck Berry, Little Walter vagy éppenséggel Howlin' Wolf. Ezen Rock & Roll Halhatatlanjai közé beválogatott zenészek hatásukat tekintve a blues mellett a rythm and blues, a rock, folk, jazz és country műfaját is megihlették, a Rolling Stones például Muddy egyik számából vette a zenekar nevét.

 

Egy ilyen filmet nem feltétlenül szokás sztárrendezővel leforgatni, amolyan ugródeszka szokott lenni a ranglétrán. Az inkább tévés sorozatokra specializálódott Darnell Martin rendezőnő azonban maradt a sorozatainál, ezután sem keresett/kapott nagyobb lehetőséget, de ez jelen alkotás érdemeiből cseppet sem von le. Élvezetes film, melynek a forgatókönyvét is az említett hölgy írta, talán nemének is köszönhető, hogy ennyire előítélet-mentesen mutatta be a férfiak kicsapongásait, belátást engedve a félrelépések mögötti egyéni drámákba és magánéleti konfliktusokba is. Önnön sztárságuk és a közvélemény pozitív bánásmódja ellenére is másodrendű állampolgároknak tekintett fekete előadók egy olyan korszakát mutatja meg filmjében, amely segít megérteni Amerika kettős arculatát, a szabadabb felfogású északi és városias életmódot szembeállítva a gyapotszedőket alkalmazó és előítéletes, fajgyűlölő és rasszista déli, falusias felfogással.

 

A szereplők egytől egyig tökéletes választásnak bizonyulnak, mind a közös zenélés, mind a hétköznapi konfrontálódások esetében. Ami nagy-nagy érdeme a filmnek, nagyobb színészi azonosulást segítve, az a saját énekhangjuk hallatása. Jeffrey Wright, Columbus Short, Eamonn Walker, Mos Def és Beyoncé Knowles is saját hangját adta a szerephez az arca mellé, ami egyrészt bámulatos, hogy milyen énekhanggal bírnak, másrészt elgondolkodtató, milyen sokrétű előadókat termel az az ország. A csupa mai fekete színésznek és zenésznek mindenképp tanulságos lehetett átélni egy olyan kort, amelyben az úttörő elődeik csak akkor ülhettek egy kocsiban fehér főnökükkel a déli turnékon, ha a sofőrjének adták ki magukat, de külön motelbe, étterembe kellett menniük, a koncertjeiken pedig rendőrök választották szét a fekete és a fehér rajongókat.

 

Egy olyan R-kategóriás filmről van szó, mely csak másod/harmadlagos szinten foglalkozik a rasszizmussal, talán a társadalmi töltet élesítésének hiánya az, ami miatt a mozikban megbukott ez a kis költségvetésű film, azonban a zenei anyag, a színészi játék és ének egyértelműen szórakoztató alkotást rejt, mely a többszöri újranézésre tökéletesen alkalmas, minden fontosabb eseményről újabb és újabb árnyalatot képes adni a nézőnek.

 

A DVD-kiadás specifikációja szerint magyar mellett angol, cseh és lengyel 5.1-es hangot kapunk, feliratok terén a felénk szokásos felhozatal (magyar, angol, arab, bolgár, cseh, görög, héber, hindi, horvát, izlandi, lengyel, román, szlovák, szlovén, török), azonban a zenei ínyenceknek egyértelműen a Blu-ray-lemezt érdemes beszerezni, az éneksávok angol (mellett francia és spanyol) True HD-hangsávja egyértelmű nyereség, bár sajnálatos, hogy a magyar szinkront nem így készítették, jobban simult volna a korong zeneiségébe. A kétféle kiadás extrái szinte ugyanazok (kimaradt jelenetek, jelmez-és látványterves kisfilm, rendezői audiokommentár), a komolyabb korongon egy Chess lejátszója nevű szöveges kommentársáv is található, tovább fokozva a film- és zenei élményt.

 

7/10